/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

Elkészült a 2017. évi szakmai beszámoló

értékelés
Értékeljen
A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség elnöksége január 26-án megtartott elnökségi ülésén elfogadta a testület, Omaszta Zoltán ügyvezető által előterjesztett, 2017. évi szakmai beszámolóját.

1. ELNÖKSÉG

A 2017. évei munkát a Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség új felállású elnökséggel kezdte meg. Az elnökség összetétele az MKOSZ rendelkezésének megfelelően jelentősen megváltozott, az elmúlt időszakban az elnökségi tagok a Bizottságok vezetőiből, illetve a tagjaiból állt össze. Az új elnökségbe öt olyan tag került be, akik nem tagjai egyik bizottságnak sem. Elsősorban a kosárlabda sportág szeretete a megyei kosárlabdázás fejlődésének és eredményességének segítése érdekében vállalták az elnökséget.

Az elnökség még soha nem volt ilyen helyzetben, hogy a programok megvalósításához megfelelő anyagi fedezetett tudott biztosítani. Az elkövetkező év feladata lesz a rendelkezésükre álló anyagi lehetőséget a kosárlabdázás fejlődésének érdekében felhasználni.

2. BAJNOKSÁGOK, EMLÉKVERSENYEK, EGYESÜLETEK

Sajnálatos módon az elmúlt évben sem tudtunk megyei bajnokságot beindítani. A felnőtt női bajnokság 2009-ben, a felnőtt férfi bajnokság pedig 2011-ben megszűnt. Jelenleg a megyét az országos vérkeringésben két felnőtt csapat képviseli, a Salgótarjáni KSE az NB I/B Zöld csoportban jelenleg a 3. helyen áll, míg a Pásztói SZSE – Green Devils a Pest megyei bajnokság Matilik József csoportban jelenleg az 5. helyen szerepel. Meg kell említeni a Beszterce KK Kadet csapatát kimagaslóan jó szerepléssel a Pest Megyei Férfi Kadet Kollár Zalán csoport 1. helyén állnak. Ugyan ebben a bajnokságban a PSZSE – Kisördögök csapata a 9. helyen szerepel.

Jelenleg a szövetség saját szervezésű és más szervezetek által rendezett emléktornák, nagypályás, versenyek lebonyolításában működik közre. (Kosárlabda Emlékverseny, Pintér Pál Emlékverseny, Pintér András Emlékverseny) Egyre inkább előtérbe kerül a 3 x 3 elleni játék, 2017-ben segítettük a VI. Salgótarjáni Sportos Egészségnap 3 x 3 Kupa lebonyolítását. A nagyszámú részvétel inspirál bennünket a Megyei Bajnokság megszervezésére.

Egyesületi utánpótlás sport:

Megyékben négy egyesület, sportvállalkozás foglalkozik utánpótlás neveléssel: Pásztói Szabadidő SE, Salgótarjáni KI, Beszterce KK és a Salgó Basket Kft. Az egyesületek több korosztályban szerepeltetnek csapatokat az Országos Regionális Bajnokságokban, egészen az U11-es korosztálytól az U23-as korosztályig. Az U11-es és az U12-es korosztályban szinte minden egyesületnek van csapat, a Beszterce KK egyesületnek kihelyezet csapatai is vannak: Ózd, Bátonyterenye. Az egyesületnek U9-es korosztályban is vannak igazolt versenyzői. A négy egyesületben összesen 300 körüli gyerek kergeti a labdát, mely esélyt ad arra, hogy a felnőtt korosztályba is szerepeljen saját nevelésű játékos.

Diáksport:

Sajnos ebben az évben sem volt megfelelő színvonalú az iskolák közötti kosárlabda sport szervezése. Nagyon kevés iskola vesz részt a Megyei Diáksport Szövetség által szervezet városi vagy megyei rendezvényen. (1-2 iskola) Az iskolák közötti verseny szervezését lehet, hogy a Megyei Kosárlabda Szövetségnek kellene átvenni, persze ha megfelelő feltételeket tudunk biztosítani. (Játékvezetés)

Az iskolákat egyedül a már hagyományos B33 Kosárlabda Diákolimpián való részvételért lehet dicsérni. A III. – IV. korosztályban és az V. – VI. korosztályban is 10 – 10 csapat nevezett. A korosztályokból két - két csapat kiemelkedő teljesítményt nyújtott, mely biztató lehet a továbbjutó csapatoknak egy regionális győzelemre.

MKOSZ által támogatott programok:

Dobd a kosárba program: továbbra is 7 iskola foglalkozik gyerekekkel, a múlt évhez képest nem történt változás. A két korosztálynak, a kicsiknek és a nagyoknak is volt jamboreejuk, amik nagyon jól sikerültek. Ezekre a rendezvényekre a Szövetségünk biztosít kisebb ajándékot melynek a gyerekek nagyon örültek.

Jr. NBA: két csapatot is sikerült elhoznunk a 30-ból a megyénknek. A Detroit Pistonst (szécsényi Páter Bárkányi János) és az Indiana Pacerst (salgótarjáni Gagarin). Januárban kezdik meg a szereplésüket, az útiköltségekhez a Megyei Kosárlabda Szövetség is hozzájárul. (elnökségi döntés szükséges)

3. JÁTÉKVEZETÉS

A Nógrád Megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezető Bizottsága az MKOSZ és a megyei szövetség által szervezett versenyekre delegál játékvezetőket. Sajnos a 2017. évben nem sikerült megismételni a 2015. évi játékvezető képzést. A jövőben nagyobb hangsúlyt kell fordítani a szervezésre, hogy növelni tudjuk a megyei keret létszámát.  

A játékvezetők képzésén kívül egyre nagyobb figyelmet kell fordítani az asztalszemélyzet képzésére. Az elmúlt évben nem csak az NBI/B csapat asztalszemélyzete vizsgázott és regisztrált a működéshez. A megyei szövetség szervezésében nyolc fő végezte el a tanfolyamot és sikeresen vizsgázott. Sajnos a regisztráció csak két főnek sikerült. (Válóczi Erika, Reichardt Jenő) 

Tovább kell erősíteni a játékvezetők, asztalszemélyzet Önképzését az elektronikus rendszer adta lehetőségek kihasználásával.

4. FEGYELMI HELYZET

A Fegyelmi Bizottságnak az elmúlt évben sem volt dolguk, megyei felnőtt bajnokság híján érdemi munkát nem kellett végezniük. Az utánpótlás bajnokságokon résztvevő fiatalok fegyelmezetten szerepeltek a különböző bajnokságokban.

5. PÉNZÜGYI TEVÉKENYSÉG

A megyei szövetség pénzügyi gazdálkodása kapcsán elmondható, hogy a bevételei a leigazolások és átigazolások valamint az MKOSZ támogatásának köszönhetően évről évre növekszik. Ugyanakkor a rendezvények alacsony száma miatt jelentős összegek maradtak felhasználatlanul. Az elnökség legnagyobb feladata lesz a rendelkezésünkre álló pénzügyi eszközök hatékony felhasználása.

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu